festő
Sárbogárd, 1844 - Jobbágyi, 1887

Jogi tanulmányok után a bécsi és a müncheni akadémián tanult, majd Budapesten a Női Festőiskola vezetője lett. Bécsben és Münchenben elsajátította az akadémikus tájfestészet módszereit, hazatérve azonban stílusa megváltozott. Bejárta az országot és szürkés tónusú leheletfinom párával bevont képein különös szeretettel ábrázolta a Balaton vidékét és a Tisza menti tájakat. Többnyire a balatoni tájat és lakóit festette, és a halászkunyhók, nádasok világának hangulatos ábrázolásával megteremtette a balatoni életképek speciális műfaját. Festményeinek szereplői parasztok, halászok, akiknek életét bensőséges hangulattal, idillikus felfogásban jelenítette meg.
Rajzos stílusa a 80-as években oldottabbá vált, az atmoszféra érzékeltetésével próbálkozott. Ez némiképp Corot-tal és a francia festészettel rokonítja. Inkább a Balaton-vidék, elsősorban az akarattyai partok szépségét örökítette meg, elhagyva az életképszerű motívumokat. Képeinek finom, bensőséges hangulata és aprólékos kidolgozása nagy hatással volt a századvég magyar tájképfestőire (Spányi, Tölgyessy). Mint a "paysage intime" legkiválóbb hazai művelőjének nem egy képe a barbizoni mesterek, elsősorban Corot műveként került külföldi műkereskedelemben forgalomba.
1872-től megszakításokkal Münchenben élt, 1882-ben Párizsban, majd 1885-től ismét Budapesten és Székesfehérvárott dolgozott. Részlet a Balaton vidékéről c. képét 1883-ban a Műcsarnok nagydíjával jutalmazták. Leghíresebb képe, a Balatoni halásztanya (1874) számos művével együtt (Sík vidék szénaboglyákkal, 1872; Tanya, 1879; Vadásztársaság, 1882; Birkanyáj, 1885 körül; Lelőtt vadkacsa; Őszi nap a Balatonon; Balatonpart; Kakas; Chioggia; Szigetvár) a Magyar Nemzeti Galéria birtokában van. Festő. Jogi tanulmányok után a bécsi és a müncheni akadémián tanult, majd Budapesten a Női Festőiskola vezetője lett. Többnyire a balatoni tájat és lakóit festette, és a halászkunyhók, nádasok világának hangulatos ábrázolásával megteremtette a balatoni életképek speciális műfaját. Később inkább a Balaton-vidék, elsősorban az akarattyai partok szépségét örökítette meg, elhagyva az életképszerű motívumokat. Képeinek finom, bensőséges hangulata és aprólékos kidolgozása nagy hatással volt a századvég magyar tájképfestőire (Spányi, Tölgyessy). Mint a "paysage intime" legkiválóbb hazai művelőjének nem egy képe a barbizoni mesterek, elsősorban Corot műveként került külföldi műkereskedelemben forgalomba. 1872-től megszakításokkal Münchenben élt, 1882-ben Párizsban, majd 1885-től ismét Budapesten és Székesfehérvárott dolgozott. Részlet a Balaton vidékéről c. képét 1883-ban a Műcsarnok nagydíjával jutalmazták. Leghíresebb képe, a Balatoni halásztanya (1874) számos művével együtt (Sík vidék szénaboglyákkal, 1872; Tanya, 1879; Vadásztársaság, 1882; Birkanyáj, 1885 körül; Lelőtt vadkacsa; Őszi nap a Balatonon; Balatonpart; Kakas; Chioggia; Szigetvár) a Magyar Nemzeti Galéria birtokában van.