Legkeresettebb alkotók
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Batthyány Gyula keresett alkotó
    Batthyány Gyula

Mészöly Géza Tanulmányok

  1. Mészöly Géza - Alföldi tanyarészlet

    1. Mészöly Géza itt bemutatott tájképe művészetének valamennyi olyan stílusjegyét magán viseli, amely joggal sorolja őt a magyar tájképfestészet megújítói közé. Szemben az id. Markó Károly nevével fémjelzett akadémikus ideáltájkép-festészettel Mészöly tárgyválasztása nélkülöz minden heroikus, történeti elemet. Tárgya mentes a szimbolikus utalásoktól, nincs története és nincs erkölcsi tanulsága és nem törekszik a távoli múltba vesző aranykor felidézésére sem. Düledező viskói a jelen pillanatának kiragadott részletei, szépségük és értelmük puszta jelenlétükből fakad. Mészöly témáinak - akadémikus értelemben - "festőietlen" hétköznapisága kezdetben zavarba ejti a kortársakat, de újszerű megközelítésében a műértő közönség hamarosan felfedezi a pátoszmentes természetesség és személyesség értékeit. Míg a Markó-tanítványok (Ligeti, Telepy, Brodszky) a hazai táj heroikus felmagasztalásán munkálkodnak, Mészöly - majd nyomában Munkácsy, Paál, Spányi, Aggházy - a magyar vidék emberközeli, nyugodt harmóniát sugárzó képét dolgozzák ki. Mészöly az akadémikus tájfestészet tárgyi toposzaival együtt festésmódjában is szakít az elődök gyakorlatával. Kompozícióinak hangsúlyozottan aszimmetrikus, nyitott szerkezete jelzi, hogy az ábrázolt motívum csupán kiragadott részlete a nagy egésznek. Így a táj teljességének megszerkesztett képét felváltja a folytonosan változó természeti látványt megragadó "impressziók" sorozata, az akadémikus részletező rajzosság pillanatnyi benyomásokat rögzítő színfutamokká oldódik.
      Az Alföldi tanyarészlet hosszúkás, elnyújtott képformátuma Mészöly gyakran alkalmazott kivágata, amely különösen alkalmas a táj panorámikus távlatának megragadására. A horizontvonal - szintén a mészölyi szerkesztésmódnak megfelelően - valamivel a középtengely alá kerül. Ily módon létrejön a képsíknak az a három, csaknem egyenlő vízszintes sávra tagolt felépítése, amely Mészöly csaknem valamennyi hasonló formátumú tájábrázolását jellemzi. A tárgyi motívumok a középvonaltól az egyik képszél felé közeledő, egy térbeli ívet alkotó elrendezése szintúgy egy jelentős műcsoport sajátja. Közülük képünkhöz legközelebb a Táj szélmalommal (Részlet Szentivánról) áll (Bodnár, 1985, 24. kép). A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található festmény nem csak szerkesztésmódját, hanem részleteit tekintve is analógiaként szolgál: az Alföldi tanyarészlet széles ecsetkezelése, az előtér füvén és a kunyhók szalmatetején megfigyelhető barna színek gazdag tónusainak akvarellszerűen áttetsző, oldott együttese az 1880 körüli időszak több művén is felfedezhető. A fentebb említett festmény mellett ide sorolódik az 1879-re datált Major (Tanya), a Műcsarnokban 1881-ben kiállított Szegény utazó család vagy a szintén 1880 körüli Falu vége (Bodnár, 1985, 16-19. képek).
      Az 1880 körüli időszak különösen harmonikus periódus Mészöly életében. 1877-ben nemzetközileg is elismert művészként érkezik haza Münchenből. Rövidesen képeinek egyik legnagyobb gyűjtője, gróf Zichy Ödön ajánlja fel surd-zárkányi kastélyát Mészölynek, aki 1879 őszétől egy éven át élvezi a műpártoló gróf vendégszeretét. "Nagyon jó kezekben vagyok most, igen jól érzem magamat, festek sokat meg vadászunk, este pedig be jön virágos szobámba Ödön s együtt beszélgetünk" - írja egy levelében Mészöly (Jalsoviczky, 1942, 165.) Ebben az időszakban a Somogy megyei birtok mellett Mészöly Péthen, Nádasladányban, majd 1881-ben Zichy Jenő meghívására a szentiváni kúriában dolgozik. Az 1879 és 1881 közötti éveket kis méretű tájképek, falusi életképek jellemzik. E körbe illeszthető az Alföldi tanyarészlet, amely annak ellenére, hogy emberi alakok nem jelennek meg rajta, mégis bensőséges, emberlakta táj benyomását kelti.

      IRODALOM:
      Roboz István: Mészöly Géza Surdon. Képzőművészeti Szemle, 1880, 44-45.
      Jalsoviczky Károly: Mészöly Géza. Szépművészet, 1942/7, 159-168.
      Rajnai Miklós: Mészöly Géza 1844-1887. Budapest, 1953.
      Bodnár Éva: Mészöly Géza. Budapest, 1985.

      MS
  2. Mészöly Géza - Dombos táj négy alakkal
    1. Feltehetőleg kiállítva:
      - Matejko "Kosciuszko Raclaviczénél" című történelmi képének, Mészöly Géza hátrahagyott műveinek és részben műárverésre szánt műtárgyak kiállítása. Műcsarnok, Budapest, 1889. katalógus: 228.
  3. Mészöly Géza - Vizet hordó nő
    1. Proveniencia:
      - az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum tulajdona (1906-1920)

      Aukcionálva és Reprodukálva:
      - Az Ernst-Múzeum aukciói XIII-XIV. 1920. december, katalógus: 348

  4. Mészöly Géza - Rőzseszedők
    1. Mészöly Géza munkássága, a magyar tájfestészet fejlődésében játszott szerepe, a korabeli művészeti irányzatokkal való bonyolult kapcsolata viszonylag feltérképezetlen a magyar művészettörténet-írásban, amely elsősorban életének eseményeire koncentrál, illetve műveinek "magyarságát" hangsúlyozza, amely azonban éppen azáltal nyer jelentőséget, hogy Mészöly ezer szállal kötődött a kor európai realista- naturalista- impresszionista irányzataihoz. 1869-től a bécsi Akadémián Albert Zimmermann tájképfestészeti osztályában tanult, társai – Emil Jakob Schindler (1842–1892), Eugen Jettel (1845–1901), Theodor von Hörmann (1840–1895), Robert Russ (1847–1922) – néhány évvel később az osztrák Stimmungsimpressionismus, a XIX. századi osztrák tájképfestészet legfontosabb irányzatának képviselőivé váltak. 1872 és 1877 között Mészöly Münchenben bérelt műtermet, itt a pezsgő művészeti élet részeseként tovább differenciálódott stílusa. A teleket a bajor fővárosban töltötte, nyaranta azonban mindig Magyarországon tartózkodott, s elsősorban a Balaton mellett, illetve az Alföldön, a Tisza mentén gyűjtött motívumokat naturalisztikus, a kor jellegzetes, gyöngyházas, a mű fókuszában sajátosan éles kontúrokat használó, akörül viszont finoman atmoszférikus, elmosódott műveihez. Malonyai Dezső Mészölyről írt cikkében "Mészölyes ezüstös szürkeségről" beszél; további technikai jellegzetesség, hogy "… a tónusokat lefokozza, nüanszírozza, s ahogy az atmoszféra meghatározza, úgy adja a színeket."

      Művészi pályájának határozott szándékkal indult neki, stílusa hamar kialakult, a bécsi tájképfestő iskola hatása mellett a Münchenben megismert – akár francia – irányzatok már csak árnyalni tudták meglévő stílusát. Műveinek intim hangulata, erős, állandó karaktere elsősorban abból fakad, hogy – amint azt Jaboviczky Károly a művészről írt tanulmányában megfogalmazza – "… nem másolja a természetet. Kikeresi egy nagy darab természetből azt, amit tetszésére talál" – azaz a saját lelkivilágának tükrözésére a természet egy adott, megegyező hangulatú részletét használja fel. Ehhez társul az impresszionista technika, illetve a naturalisztikus, ugyanakkor az emberábrázolásról soha le nem mondó realisztikus felfogás.

      Rőzseszedők című műve éppen csak témaválasztásában tér el a jellegzetesnek mondott Mészöly-féle, balatoni vagy alföldi tájakhoz képest, a választott erdőrészletnek köszönhetően inkább Paál László, vagy a francia barbizoni festők – Camille Corot (1796–1875), Jules Dupré (1811–1889) vagy Charles-François Daubigny (1817–1878) – tájképeihez kapcsolódik, naturalisztikus, aprólékos, mégis oldott ecsetkezelése, a természeti részlet atmoszférikus ábrázolása azonban éppen olyan következetes, mint egész életművében.

      (A magyar festészet rejtőzködő csodái című könyvben szerepelt tanulmány teljes változata)

      Reprodukálva:
      - Mészöly Géza emlékkiállítása. Fővárosi Képtár, Budapest, 1952, katalógus: 73.
      - A magyar festészet rejtőzködő csodái - Válogatás magyar magángyűjteményekből I. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2004, 92–93. oldal 

  5. Mészöly Géza - Patakpart
    1. Mészöly még csak alig két éve kiállító művész, mikor a neves kritikus - maga is tájfestő - Keleti Gusztáv hosszú cikket szentel a Fővárosi Lapokban a pályakezdőnek. "Ha a szép természet iránt fogékonyak vagyunk, nem ütközünk meg többé a Mészöly által választott tárgyak ’igénytelenségén’... A tárlatban tőle látható tájfestmények vonzó ereje főleg abban rejlik, hogy tökéletes ellentétben a pseudoideális irány hazug csábjaival, híven és naivul, magát az üde természetet állítja színünk elé s a mit a fogékony szemlélő az ő művéből kiérez és hálával üdvözöl: az a művészkedély irigylendő egyensúlya, s teljes hiánya a spekulácziónak és szentimentalizmusnak" - írja többek között Keleti. Tájfestészetének közvetlen személyessége, poétikus, de frázis mentes látásmódja már a kortársakat is arra készteti, hogy Mészölyt a "magyar Corot"-ként aposztrofálják. 1874-ben a Vasárnapi Ujság cikkírója e festészet legnagyobb erényeinek realizmusát és pátoszmentes nemzeti jellegét látja. Képein az alföldi rónaság, nádfedeles tanyák, bozótos útszél, tiszai és Balaton-parti nádasok, füzesek elevenednek meg. Szana Tamás Mészöly halálára írt nekrológjában műveit Petőfi keresetlenül természetes népies dalaival állítja párhuzamba, mivel szerinte tárgyukban mindenkor a magyar tájhoz kötődnek. Mészöly festészetének általa megfogalmazott jellemzése, akár itt bemutatott képünk leírásának is tekinthető: "Egész szeretete az alföldi tájakat ölelte föl, s azok jellegének kifürkészése volt előtte feladat, sűrű erdőt sem festett. Megvoltak neki a kedvenc topolyafái, fűzfái. Azokból látunk egy-egy csoportot, vagy az előtérben, vagy a háttérben feltűnni. Körültük síkság, buzavetés, vagy száraz avar. A kilátás szabad s a szem világos szürkeségben vesz el."
      A Patakpart hangsúlyozottan középre helyezett facsoportja Mészöly 1870-es években készült műveinek jellemző megoldása. Középtengelyes szerkesztésmódja és a képtér mélyébe ívesen futó patak vizében tükröződő lombkoronák a korszak több főművének kompozícióját is meghatározzák. Közülük az 1875-re datált Falu vége és az 1879-ben készült Major (Tanya) (Bodnár, 1985, 11, 16. képek), az 1875-ben festett Naplemente mocsáron és a Víz partján (Repr.: Magyar Művészet, 1927, 522) áll képünkhöz legközelebb. Hasonló szerkesztésmód figyelhető meg a Vasárnapi Ujságban fametszetként közölt Tiszai révészkunyhó és a Balatoni halászkunyhó képépítésében is (VU, 1872, 184. és 1879, 380). A motívumok kiválasztása és elrendezése csak látszólag véletlenszerű és dekomponált, valójában Mészöly a Patakpart esetében a megjelenített néhány tájképi elemet mozgalmas, eleven együttessé formálja. A látvány dinamikáját a facsoport és a horizont kettős tengelyét átszelő, az előtérből a mélybe futó, töltéssel szegélyezett patak lendületes íve teremti meg. Míg színben a növényzet kifinomult zöldesbarnáit az árokpart agyagos földjének és a távoli mező csíkjának aranysárga sávjai
      ellenpontozzák. A térhatás megteremtését emellett a középponti lombozat plasztikus és a háttér áttetsző, híg festésmódjának megkülönböztetett módja is segíti.
      Mészöly festményének születése arra az időszakra tehető, amikor 1872 és 1877 között idejét München és Magyarország között osztja meg. Az utazásai során megismert Barbizoni
      iskola hangulati tájélményét, a "paysage intime" hagyományait a jellegzetes magyar vidékekre alkalmazó festészete igen keresett lesz a bajor fővárosban. E termékeny művészi periódusában a nyaranta itthon gyűjtött vázlatok alapján müncheni műtermében kivitelezi nagyobb kompozícióit. A Patakpart is egyike lehet Mészöly magyarországi vándorlásai során feljegyzett alföldi, Tisza-parti, balatoni vagy a Velencei tó környékén látott motívumoknak.

      IRODALOM:
      - N. n.: Mészöly Géza. Vasárnapi Ujság, 1874, 773-774.
      - Keleti Gusztáv: Mészöly Géza tájképei. Fővárosi Lapok, 1872, 177. szám - In.: K. G.: Művészeti dolgozatok. Budapest, 1910, 124-134.
      - N. n.: : Mészöly Géza. Vasárnapi Ujság, 1887, 777-780.
      - Rajnai Miklós: Mészöly Géza. Budapest, 1953.
      - Bodnár Éva: Mészöly Géza. Budapest, 1985.
      - Bodnár Éva: Mészöly és Corot. Új Művészet, 1994/5, 28-30.
      MS

  6. Mészöly Géza - Hazafelé
    1. \n \n \n \n

      Reprodukálva

      \n

      Reprodukálva: XIX. századi magyar mesterek magángyűjteményekben.

      \n \n \n \n

  7. Mészöly Géza - Vándorcigányok
    1. Mészöly Géza megszkításokkal két és fél évet töltött Münchenben 1872-77 között. Itt barátság fűzte a népszerű festőhöz, Böhm Pálhoz. Böhm hatására festett néhány cigány tárgyú képet.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  8. Mészöly Géza - Faluvége
    1. Az 1870-es évek közepétől Mészöly gyakran festett szabadban, különösen kedvelt témája volt a Tisza partján és a Balatonnál látott kis házak és környezetük. Ez a tájkép ebbe a csoportba tartozik, noha nem a vízpartot ábrázolja. Tipikus elemként azért ebben is van egy kis tó.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  9. Mészöly Géza - Faluvége
    1. Mészöly festői útja egyenletes: természet utáni, valósághű ábrázolásmódja, képeinek meghitt poézise végigkíséri egész munkásságát. Keresetlen egyszerűséggel festette a szegényes falvakat is E képe oeuvre-jének egyik legszebb darabja. Sárga, rozsdabarnás színei nedvesen csillognak, az árnyas út sötétjéből élénken villan fel a fehérre meszelt falusi házikó s az ácsorgó alakok fehér ruhája. Gondosan rajzolt, tárgyi hűséggel festett képei sohasem szárazak, valamennyit a táj költői átélése hatja át. Művészete a magyar plein-air festészet halk dallamú nyitánya. Elévülhetetlen érdeme, hogy a jellegzetes magyar vidéket örökítette meg művein.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  10. Mészöly Géza - Folyóparti táj
    1. A barbizoni festőkkel egyidőben, hozzájuk hasonló bensőséges érzülettel, idehaza Mészöly Géza tudott oly közel férkőzni az tájhoz, mint amott az oly lelkesült csoport. A Balaton, a Tisza-part volt csendes szemlélődésének tárgya. Ecsetjárásának, színeinek és témáinak finomságáról, egyszerűségéről mi magunk úgy győződhetünk meg leginkább, ha átadjuk magunkat festményei hangulatának. Mészöly úgy találta, hogy a göröngy, a tócsa, a fűszál szelíd-rövid élete, a víz és a fák lélegzése, a nád hajlása, az égbolt önmagában is oly költői szépségű, hogy egy teljes művészélet is alig elegendő megörökítésére. Életművének halhatatlanságáról a csendes tájak kezeskednek.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  11. Mészöly Géza - Halászkomp a Tisza partján (Tisza-parti komp)
    1. A Markó-követők aprólékos festésmódja adta a kiindulópontot Mészöly Géza halk szavú, finom természetpoéziséhez. Két bécsi tanulmányévét követően egész életét a hazai síkvidékek festésének szentelte. A látvány atmoszférikus hatásainak, a színes árnyékoknak megfigyelésével egészen közel jutott a plein-airhez. Gyakran ábrázolt víz melléki tájakat, melyekhez természetes módon társulhatott foltszerű, a biztos kontúrokat nélkülöző könnyed festői ábrázolásmódja, mint ahogy ezt az 1872 - 1877-ben festett "Halászkomp a Tisza partján" c. alkotása is példázza. Mészöly a tájaiban szinte mindig jelenlévő egyszerű emberek idillikus természeti lény voltát hangsúlyozta: a természettel bensőséges kapcsolatban álló ember egyszerű áhítata hatja át minden alkotását.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  12. Mészöly Géza - Balatoni halásztanya
    1. Ez a nagyméretű kép - Mészöly egyik főműve - Münchenben készült. Trefort Ágost kultuszminiszter rendelte meg 1874-ben a Magyar Nemzeti Múzeum részére. A művészettörténészek gyakran összekapcsolják Mészöly nevét Camille Corot nevével, a század elején a "magyar Corot" elnevezéssel illették. Ez nem véletlen, Mészöly művészete valóban kapcsolódik Corot és a későbbi francia plein air festők művészetéhez. Színeiben, hangulatában, a képi értékek megjelenítésében Mészöly képei emlékeztetnek a nagy francia lirikus tájfestő képeire. Ennek köszönhető, hogy a műkereskedők amerikai gyűjtőknek Corot nevével szignálva adtak el Mészöly képeket. A legjobban ismert botrányos eset a század elején történt, amikor a Balatoni halásztanya kissé módosított, gyenge másolatát a Modern Art Gallery of Dublin kiállításán eredeti Corot képként mutatták be.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  13. Mészöly Géza - Őszi nap a Balatonon
    1. A "paysage intime" legkitűnőbb hazai képviselője francia pályatársaihoz, a barbizoni tájfestőkhöz hasonlóan, de tőlük függetlenül jutott el a táj bensőséges szépségeinek reálisan hű és költőien finom ábrázolásáig. Művészetében a valóság és képzelet, a természet és érzés tiszta összhangba csendül. Méltatói a Balaton festő poétájának nevezték. A képen a nap fáradt sugarai, a part sárguló bokrai, a felfordított, partra vont halászcsónak, a víz szürke párássága őszi hangulatot árasztanak. A tevékenykedő asszonyok tükörképe elmosódottan rajzolódik a zsombékos víz színére. Mészöly képeinek festői értékei, visszafogott, finom, gyöngyházszürkés színvilága, párás atmoszférája C. Corot műveinek lírai szépségeire emlékeztetnek, s nem véletlen, hogy külföldön régebben a műkereskedelemben Mészöly jó néhány festményét Corot képeként adták el.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  14. Mészöly Géza - Tanya
    1. Az 1870-es évek eleje után Mészöly szívesen festett a szabadban, különösen szerette a Tisza és a Balaton partján lévő házakat ábrázolni. Ez a kis tájkép szintén egy néhány épületnől álló tanyát ábrázol, és bár nem vízparton áll, mégis látható rajta egy kis tó. Mészölyt jellemző módon a képen a táj és az ember viszonyában a természet kap nagyobb hangsúlyt, az emberek szinte a táj részévé válnak.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  15. Mészöly Géza - Homokbánya (Réten)
    1. Mészöly nem kereste a látványos, nagyszabású motívumokat, a természetben a legegyszerűbb témát is megfestésre méltónak érezte. Ezen a képen a kopár, homokos, szegényes táj, egyetlen ácsorgó kis figurával, s néhány égre rajzolódó jegenyével, ecsetje nyomán poézissel telítődött. A kékvirágos katángokat, a szamárkórókat, a sárguló bogáncsokat, a homokos, poros szekérutat, az egész, szárazságtól tikkadt tájat nyári fényözön ragyogja be. A jelentéktelen motívumokból a magyar plein-air festészet egyik korai remeke született meg.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (letét)

  16. Mészöly Géza - Bozsoki juhok
    1. Mészöly a képet egy rokoni látogatás alkalmával festette Bozsokon. Többször visszatért ide és gyakran kirándult a közlei Balatonhoz, amelynek szépsége egy életre megfogta.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  17. Mészöly Géza - Kőhíd
    1. A kép befejezetlenül maradt, a kék ég fehéren maradt részére valószínűleg egy fa lombját akarta ráfesteni.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (letét)

  18. Mészöly Géza - Siófok (Balatoni részlet)
    1. Ez a keskeny, hosszukás formájú, akvarellszerűen, kevés színnel festett mű egyike Mészöly első balatoni képeinek. Vázlatos, de mégis kész mű, új, modern hang a Balatonról. Az ég és a tó párás, kékes szürkéi, a parti fűrdőházak meleg, vöröses barnái, a ritka lombú fák világos lazurjai, a lovas lajtoskocsi okkersárgája gyengéd színharmoniába olvadnak össze.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest